kicsit furcsa visszaszokni a magázódásra, különösen a nagyjából korombeli emberekkel. ez itt talán méginkább jellemző, mint Magyarországon; megvan a varázsa a dolognak, különösen akkor, amikor érződik, hogy nem üres formalitásról van szó. persze ez nem mindenki felé-felől természetes. vannak az irodában olyan nők, akik valóban a koruknak megfelelően viselkednek, és nem infantilisan, mint általában az átlag. ezekkel szemben semmi gondom nem lenne a magázódással, még úgy sem, hogy némelyik nem lehet több, 28-33 évesnél. ettől függetlenül tegeződünk, de van tisztelet, tartás és viselkedés.
a magázódás megerősíti azt, hogy a nő és a férfi, alapszerepeknek minősülnek, amik bizonyos viselkedést tételeznek. a gyerekekként történő viselkedés (viháncolás, hangoskodás, stb) kizárja a nőként, illetve férfiként való viselkedést. furcsa, hogy mennyire kevés ebből a szempontból is a férfi és a nő (nyilván a mélyebb szempontokat nem is említve). az olyan egyéb szerepek, mint mérnök (itt rendszeresen használják a név előtt az eng. címet), doktor, ügyvéd, stb ma már nem tételeznek semmiféle olyan viselkedési formát, amit a praktizálók zöme kötelességének érezne felvenni.
megmaradnak felelőtlen, felkészületlen, elkötelezetlen szinten, többnyire a pszichózis, vagy a gyengeelmélyűség (túlsó) határán.
a szerepek a régi időkben valóban lehetővé tették, hogy az ember, amikor “felveszi” őket, mint a maszkot, valóban meghaladja az elszigetelt, korlátozottabb individualitását. az egyes szerepek, illetve a maszkok felvétele nem mindenkinek volt lehetséges; az elhivatottság azt jelentette, hogy az ember erre a szerepre született (mintegy a születést megelőző döntés következtében), tehát a szerep felvétele beavatási rítusok között ment végbe, ami folytán az ember a rendelkezésére álló potenciálokat rítusok keretében (a mesterségek rítusa) kibontotta, megvalósította. a magázódás erre a magasrendű szerepre irányul. a szerep során a magát meghaladó embert szólítom magázva.
ma bárki lehet ügyvéd, orvos, katona vagy akármi. a karrierje során semmit sem valósít meg, de még csak semmit fel sem ismer (a potencialitásai köréből).
a gyerekkor felhőtlenségére vágyva, a felhőtlenséget a felelőtlenséggel keverve (hiszen a gyerekek élete sem szabadna felelőtlen legyen), infantilisak akarnak maradni, és azok is maradnak.
ezek az emberek gond nélkül tegezhetők.
a tegeződés másik foka, amikor a zárt egyént meghaladó férfiak egy magasabb eszmeiség által összekapcsolva barátságban állnak (a régi időkben a formalitások még a tegező forma mellett is fennmaradtak).
ma már az embereknek furcsának tűnik az, amikor arról hallanak, hogy régen a házastársak gyakran életük végéig magázták egymást. értetlenségükben arra gondolnak, hogy mivel a házasság megrendezett volt, idegenek maradtak egymásnak.
valójában semmi másról nem volt szó mint arról, hogy maximális tiszteletükben a nő a férjében a férfit, mint magasrendű szerepet (nem mint biológiai nemet) szólította, a férfi pedig hasonlóképpen a nőben a felsőbbrendű nőt.
az elhivatottságok példájánál maradva a párhuzam egyértelmű: ma bárki, aki akar, lehet férfi is meg nő is…aki akar. ezen a nívón a tegeződés még a pajtási szintet is alulhaladta.
Címkék: üres formalitás, elhivatottság, férfi, felelőtlenség, felhőtlenség, felvett szerepek, infantilis, infantilizmus, katona, kommunikáció, magázódás, maszk, munkahely, munkahelyi kommunikáció, nő, orvos, pajtáskodás, potencialitá, potencialitás, szerepek, tegeződés
