egy éjszakát töltöttem ismét pesten a radisson-ban.
a kiszolgálást próbálják profin művelni. a próbálkozás viszont tagadhatatlanul érződik. az izzadságszagú “profizmus” viszont még a legjobb esetben is legfeljebb mulatságos.
későn érkeztem, és gondoltam ledobok egy sört lefekvés előtt a bárban. már csak én voltam ott, kérdeztem, hogy zárnak-e. mondták, hogy nyugodtan rendelhetek.
lenyomtam egy sört, aztán mégegyet, de ezt már unicummal erősítettem. jólesett. a fizetésnél meglepődve tapasztaltam, hogy egy sör 1000 Ft. volt…
ez testvérek között is majdnem 7 kanadai dollár. kanadában drága a sör, de az átlagár, amikor utoljára csekkoltam 4-5 dollár között volt (bárokban).
lehet, hogy a 3500 forintos számla volt az oka, de amikor felmentem a szobába, nem tudtam nem észre venni, hogy az egyik ablakkilincs hiányzik, és hogy a szőnyeg valószínűleg már tisztíthatatlanul koszos, elég undorító foltokkal.
a csempék között megsárgult a fuga.
az egész szobának volt valami olcsó amerikai útszéli motel hangulata.
tehát:
van egy relatíve olcsó hotel (kb. 100 eur egy éjszaka). a relatíve olcsó árért próbálnak udvariasak lenni, de nagyjából ebben kimerül az értékajánlat.
valami számomra megmagyarázhatatlan oknál fogva viszon úgy érzik, hogy az átlag italokért az átlag piaci ár 3x-át elkérhetik. világos, hogy vannak helyek, pl. disco-kban, ahol mondjuk 600-700, esetleg 1000 ft. a sör. ott viszont nyilvánvaló, az értékajánlat.
van ebben valami hasonló ahhoz, mint amikor kitalálták a luxust a tömegeknek szlogent a divatvonalon. viszont ott fordítva van a dolog: olcsón adják a luxusnak tűnő dolgokat. itt viszont drágán adják az egyébként mindenki által olcsónak ismert dolgokat anélkül, hogy bármi más ezt indokolná. a four seasons-ban még nem száltam meg, de ott nyiván fel sem tűnt volna, hogy 1000ft volt a sör (dreher, nem valami komolyabb belga pl.)
egyébként kicsattanó optimizmussal mentem reggelizni, megvolt a gémplen: rántotta szalonnával. de aznap ez sem működött:
a rántottán zöldes elszíneződések voltak (láttam már ilyet, fogalmam sincs, hogy honnan jön a zöldes szín. nem volt romlott, esztétikailag viszont gáz volt), a szalonnában pedig a multkorival szemben inkább zsír volt, mint hús. lehet, hogy azt gondolták, hogy “jó lesz ez így” (http://pragaban.wordpress.com/2008/06/16/jo-lesz-ez-igy/), hiszen televolt az étterem túlhízott olaszokkal meg amerikaiakkal…nem tudni. a fentebb említett izzadságszagú service témával kapcsolatban nem lehet nem megemlíteni a reggelinél a pincérek csapatot.
vannak a gyorsmozgású főnökök, akik adott szekciókért felelősek. a kulcsszó: terít-menedzsel. és vannak a főleg kezdő, abszolút nem oda való, fiatalabb beosztottak, akik a leszed-figyel felállásban operálnak.
a területi felelősöknek persze rendkívül személyes ügy, hogy a már nem használt tányérok, maradékok azonnal legyenek leszedve. mivel nem ők szedik le, a helyzetük hasonló a vállalati menedzselek helyzetéhez. belátom, hogy nem könnyű téma. sokféle taktika létezik arra, hogy hogy érjünk el dolgokat másokon keresztül. a jó menedzser többek között attól jó, hogy a megfelelő személyre a megfelelő stratégiát használja.
a reggelinél a területi felelősök rossz, majdhogynem loser számba menő menedzserek voltak. ők maguk jól tudták volna csinálni a témát (specialisták), de másokat csak komikus, burleksz filmbe illő stíluselemekkel tudtak “sarkalni” (nem menedzser). ez konkrétan azt jelentette, hogy az egyik pl. állandóan az erősen koncentráló lány mögött “tolakodott”; a lány ugyanis lassabban mozgott. olyan volt, mint amikor egy kisstílű lúzer az autópályán jobbra-balra cikázik a kamion mögött, mert az csak lassan tud előzni, és így Őt feltartja. erre a legjobb szó a tolakodik. menne a szerencsétlen, de az élet akadályokat gördít elé. érvényesülne, de mások miatt nem tud. ő mindent megtett a sikerért: megvan a gyors autó, megvannak a képességek: erre itt van ez a helyzet: valaki az Ő kiszemelt sávjában, amiről mindenki tudja, hogy gyors, homlokegyenest ellentétes elképzelésekkel üzemel: ezzel persze személy szerint Neki alátesz. felháborító. az étteremben ehhez még hozzá jött az is, hogy a gyorsan haladó karrierpincér állandóan nyomta a szöveget: ezt a másik asztalt simán le lehetett volna szedni, xy idő elég egy szakaszra, kihagytad az xz asztalt, stb. stb. stb. ez a taktika ennél a “leszedőlánynál” totál nem működött. az összhatás egyébként olyan volt, hogy van egy fiatal kezdő, de személyiségét tekintve felsőrangú lány, és van egy karrierista pincér, aki felsőrangúskodik. nem jó benyomás. gondolom, hogy ha magyarokkal lett volna teli az étterem, akkor azért nem lett volna ilyan stílustalan a fellépés. de ez nem számít.
mégvalami:
este hatkor leléptem, és kb. 2kor értem vissza reggel. amikor leléptem, akkor még az ágyon volt a fedő takaró.
amikor visszaértem, már összehajtogatva a széken volt. ettől egy kicsit rámjött a frász.
bevallom, hogy másnap reggel, amikor 7 előtt kicsekkoltam, elfelejtettem rákérdezni erre a rendkívül érdekes jelenségre.
a pozitív oldalon:
a bárszemélyzet valamivel könnyedébben és természetesebben nyújtja a profizmust. különösen a minden bizonnyal cigány származású, kicsit kövéres, valószínűleg főpincér kategóriában tevékeny úriembert. képes olyan, a régi időket idéző atmoszférát teremteni, amilyet idáig csak bécsben tapasztaltam úgynevezett “született pincérektől”. ugyan ezt egyébként németül is képes volt elérni.
talán hozzájárult az érzéshez, hogy rendszerint kimondottan cingár kollegákkal dolgozott együtt.
az ő laza profizmusuk megérdemli a borravalót.
ugyanakkor: ha legközelebb jövök, máshova fogok becsekkolni.
Címkék: árak, bénázás, drága sör, felsülés, hotel business, kosz, luxus, profizmus, radisson béke, szolgáltatás
